Szergej Bubka neve világszerte jól ismert, még azok számára is, akik nem követik közelről figyelemmel az atlétika világának eseményeit. A rúdugrás mára szinte fogalommá vált egykori klasszisa sportolói pályafutásának befejezése után sem szakadt el az olimpiai mozgalomtól, hiszen sok egyéb pozíciója mellett jelenleg is tagja a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak. Bubka hazájában korlátlan népszerűségnek örvend, amelyet jól mutat az Ukrán Olimpiai Bizottság csütörtöki közgyűlése is, amelyen a 107 jelenlévő tag egyöntetűen rá szavazott, így újabb négy évre az egykori olimpiai bajnok (1988-Szöul) lett a szervezet vezetője. Bubka 2005 óta vezeti az Ukrán Olimpiai Bizottságot. Az eddigi főtitkárt, Vologyimir Gerasenko-t is megerősítették pozíciójában, az olimpiai bizottság elnökhelyettese pedig a jelenlegi sportminiszter, Ravil Safiullin lesz a 2011-2014 közötti időszakban. A szervezet tagjai szintén ellenszavazat nélkül (vajon miért nem lepődünk meg ezen?) álltak Viktor Janukovics elnök „Olimpiai remény – 2022” programja mögé, amelynek értelmében - ahogy korábban is írtunk róla blogunkban - Ukrajna tizenkét év múlva téli olimpiát rendezne.
Bubka maradt az ukrán elnök
2010.10.09. 10:09 VASARELY
Szólj hozzá!
Címkék: atlétika ukrajna szöul 1988 szergej bubka olimpia 2022
A bejegyzés trackback címe:
https://olimpiak.blog.hu/api/trackback/id/tr12357676
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
![](/img/blank.gif)