Idén októberben Indiában rendezik meg a Nemzetközösségi Játékokat. Az október 3-14 között sorra kerülő rendezvény egyik csúcspontja lehetett volna a háromszoros olimpiai bajnok Usain Bolt szereplése. A jamaikai csodafutó (sokak szerint jelen korunk legnagyobb atlétája) viszont nem indul a versenyen. A 100-on és 200 méteren is világcsúcstartó jamaikai futó edzője, Glen Mills elmondta, hogy tanítványa a 2011-es világbajnokság (Bolt idén a Gyémánt Liga versenyen indult is a leendő vb-helyszínen a koreai Daegu-ban) és a két év múlva sorra kerülő olimpia miatt hagyja ki a brit nemzetközösség tagországai számára fontos versenyt. Bolt négy évvel ezelőtt sérülés miatt nem vehetett részt a versenyen, az indiai szervezők nagy bánatára nem lesz ott Új-Delhiben. Bolt egyébként a jövő héten esedékes jamaikai bajnokságot is kihagyja, Mils szerint ennek nincs köze a 23 éves futó közelmúltban összeszedett (emiatt nem indult a new yorki versenyen sem) Achilles-sérüléséhez…Háááát?
Bolt nem megy Indiába
2010.06.19. 22:22 VASARELY
1 komment
Címkék: atlétika usain bolt jamaika
A bejegyzés trackback címe:
https://olimpiak.blog.hu/api/trackback/id/tr492094534
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
VASARELY 2010.06.22. 11:32:27
Az indiai szervezők a hír napvilágra jöttét követően azonnal cáfolták az állítást (talán próbálnak az esemény nézettségét megmentő utolsó szalmaszálba kapaszkodni), de szeritnem Bolt tényleg kihagyja a versenyt...