Az olimpiákkal kapcsolatban hajlamosak vagyunk csak a győztesekre, a sikerekre emlékezni, pedig a játékok több mint száz éves történetében számos érdekes, sok esetben tanulságos és például szolgáló történet is van. Az ír születésű, de brit színekben versenyző vívó, Heather „Judy” Guiness az 1932-es los angelesi olimpia női tör versenyein kitűnően szerepelt, olyannyira, hogy ugyanannyi győzelmet szerzett, mint az osztrák Ellen Preis. A szabályok szerint ekkor kettejük között egy mindent eldöntő asszót kellett vívni, amely öt tusig zajlott. A körmérkőzések során Preiss 5-3-ra győzte le brit vetélytársát és most is hasonló különbséggel nyert, amivel a pályafutása során öt olimpián is szereplő osztrák vívónő végül megszerezte az olimpiai bajnoki címet. A döntő asszó azonban furcsa körülmények között zajlott, ahol Guiness két alkalommal is saját maga jelezte, hogy tust kapott, olyan esetekben, amikor a zsűri ezt nem vette észre. A 21 éves brit vívó sportszerű cselekedetével végül az aranyérmet is elbukta, igaz erkölcsileg mégis példát mutatott sokak számára. Kár, hogy manapság már olyan kevesen ismerik az ő nevét és történetét…
Az őszinte hős: Judy Guiness
2010.05.26. 09:32 VASARELY
3 komment
Címkék: fair play vívás los angeles 1932
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://olimpiak.blog.hu/api/trackback/id/tr822032197
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
tatamaci63 2010.05.26. 22:22:01
Abban a korban még lovagias és sportszerű viselkedés jellemezte a vívást és a vívókat (legtöbbször bemondás alapján ítélték meg a tusokat) akár férfiak, akár nők vetélkedtek, kivéve, ha olaszok vagy franciák léptek pástra vagy akár csak a pást környékére! Nem véletlenül maradt el marakodásuk következményeként 1908-ban és 1912-ben a férfi tőrcsapatok versenye (Londonban még az egyéni is)!
Nem egy csapatban 40-50-60 éves úriemberek és úrihólgyek vitték a prímet a II. Világháborúig (sőt sok helyen utána is), aztán a francia-olasz rivalizálás (minden szinten, a versenyzőktől az edzőkön át a sportdiplomáciáig) rendesen tévútra vitte a vívást! (és ez napjainkat is jellemzi, legfeljebb bekapcsolódott ebbe még néhány nemzet, köztük a magyar is!)
Nem egy csapatban 40-50-60 éves úriemberek és úrihólgyek vitték a prímet a II. Világháborúig (sőt sok helyen utána is), aztán a francia-olasz rivalizálás (minden szinten, a versenyzőktől az edzőkön át a sportdiplomáciáig) rendesen tévútra vitte a vívást! (és ez napjainkat is jellemzi, legfeljebb bekapcsolódott ebbe még néhány nemzet, köztük a magyar is!)
VASARELY 2010.05.27. 08:05:22
Ha jól emlékszem, volt egy Aldo Montano nevű "úriember", aki szintén bemondhatott volna egy tust maga ellen az olimpiai döntőben, de nem tette, így Nemcsik Zsolt nem lett olimpiai bajnok...
tatamaci63 2010.05.28. 20:19:19
Ha csak 1 lett volna! Volt neki egy igen dörzsölt apukája is (sőt a nagypapa is olimpiai érmes volt, nem beszélve a család többi, olimpiai érmes tagjáról), aztán akadt még egy nem akármilyen tudású és habitusú Michele Maffei is csapattársként, és még nem beszéltem a kiváló sportolói és művészi képességekkel megáldott férfi és női tőrvívóikról, stb.
De ez nem a versenyzők hibája elsősorban! Ők azt csinálják meg a páston, amit megengednek nekik, s ha ők egyenlőbbek lehetnek az egyenlőknél, akkor ezt kihasználva élnek is a lehetőséggel, még akkor is, ha ez nem tesz őket szimpatikussá az ellenfelek, szurkolók szemében!
Félre értés ne essék, én nagyon is szeretem az agyafúrt, okos, pengés versenyzőket, hisz ők adják minden sportág savát-borsát, de csak akkor tudom döntéseiket elfogadni, amíg azt a szabályok keretén belül, az ellenfelet személyét megbecsülve és tudását tiszteletben tartva teszik!
Én ugyan mindig csak a saját örömömre sportolgattam, viszont más vonalon megmérettem már többször is, s mindig a fair playt tartottam az elsődlegesnek, és nem a minden áron történő és ehhez minden eszközt - akár a nem megengedettet is - megradadó győzniakarást (lehet ez kissé negédesnek tűnik, de így van)!
De ez nem a versenyzők hibája elsősorban! Ők azt csinálják meg a páston, amit megengednek nekik, s ha ők egyenlőbbek lehetnek az egyenlőknél, akkor ezt kihasználva élnek is a lehetőséggel, még akkor is, ha ez nem tesz őket szimpatikussá az ellenfelek, szurkolók szemében!
Félre értés ne essék, én nagyon is szeretem az agyafúrt, okos, pengés versenyzőket, hisz ők adják minden sportág savát-borsát, de csak akkor tudom döntéseiket elfogadni, amíg azt a szabályok keretén belül, az ellenfelet személyét megbecsülve és tudását tiszteletben tartva teszik!
Én ugyan mindig csak a saját örömömre sportolgattam, viszont más vonalon megmérettem már többször is, s mindig a fair playt tartottam az elsődlegesnek, és nem a minden áron történő és ehhez minden eszközt - akár a nem megengedettet is - megradadó győzniakarást (lehet ez kissé negédesnek tűnik, de így van)!
