Bár sakkolimpiát már 1924 (hivatalosan 1927) óta rendeznek, a sakk azonban mégsem számít olimpiai sportágnak. A magyar férfi és női csapatok által is többször megnyert sorozatot kétévente rendezik meg (idén az oroszországi Khanty Mansiyskban), amely az elmúlt évek sikerei után bizonyította, hogy önállóan is működőképes. A sportág olimpiai programba kerülése az utóbbi években nem szerepelt napirenden, ami ugyanakkor hamarosan megváltozhat. Ahogy korábban is írtunk már róla, az orosz miniszterelnök-helyettes, Alexander Zhukov lett az Orosz Olimpiai Bizottság elnöke, aki köztudomásúan nagyon szereti a sakkot. Az orosz sakkszövetséget hat éven (2003-09) keresztül vezető Zhukov első nyilatkozatai között ugyanis már jelezte is, hogy a sportág globális népszerűsége okán úgy érzi, hogy a sakknak igenis helye lenne az olimpiai programban. Az oroszoknak (korábban szovjeteknek) rengeteg világbajnokuk volt és bár jelenleg nem ők dominálják (sokkal inkább Viswanathan Anand, Veselin Topalov vagy Magnus Carlsen) a világot, de a sportági lobbi szempontjából továbbra is nagy szerepük lehet. Én nem vagyok annyira otthon a sakk sportágban, így nem tudom megítélni a szándék komolyságát, szerintetek mennyire lehet a sakk olimpiára vitele reális cél?
Sakk az olimpián ?
2010.05.23. 20:52 VASARELY
Szólj hozzá!
Címkék: sakk kuriózum
A bejegyzés trackback címe:
https://olimpiak.blog.hu/api/trackback/id/tr842026023
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.